Sokan úgy gondolják, hogy Isten jelenléte csak rendkívüli lelki élményekben, csodás eseményekben vagy különleges megtapasztalásokban élhető meg. A református kegyesség azonban arra tanít, hogy Isten jelenléte és munkája nemcsak a rendkívüli, hanem a hétköznapi eseményekben is megtapasztalható. Gondviselése átszövi életünk minden pillanatát, és hívőként megtanulhatjuk felismerni vezetését a mindennapok apró történéseiben által is.
Isten nemcsak a világ teremtője, hanem annak folyamatos fenntartója is. Jézus emlékeztet minket arra, hogy mennyei Atyánk „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” (Mt 5,45). Ez azt jelenti, hogy Isten minden ember életében ott van, de azok, akik az Ő Igéjére figyelnek, képesek lesznek észrevenni gondviselését.
A Heidelbergi Káté 27. kérdés-felelete így fogalmazza meg Isten gondviselésének lényegét: „Isten hatalmas és mindenütt jelenvaló ereje, amellyel mennyet és földet fenntart, úgy hogy levél és fű, eső és szárazság, termékeny és terméketlen esztendő, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység nem véletlenségből, hanem az Ő hűséges atyai kezéből származnak.”
Ha ezt komolyan vesszük, akkor életünk minden mozzanatát Isten kezéből fogadhatjuk el. Nem csupán a rendkívüli áldásokért adunk hálát, hanem meglátjuk az Ő szeretetét a mindennapok apró ajándékaiban is – egy baráti beszélgetésben, egy váratlan segítségben, a természet szépségében vagy egy próbatételben, amely formálja jellemünket.
Sokan várnak egyértelmű, természetfeletti útmutatást Istentől, pedig Ő elsősorban Igéje és Szentlelke által vezeti gyermekeit. Ahogy a Zsoltárok könyvében olvassuk: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsolt 119,105). Nem mindig kapunk előre részletes térképet az életútra, de az Ige fénye mindig megvilágítja a következő lépést.
Isten vezetése nem mindig látványos vagy misztikus. Gyakran a bibliai elvekhez való ragaszkodás, a lelkiismeretünkben megszülető felismerések és a közösségi bölcsesség segít minket a helyes döntések meghozatalában. Az Úr Lelke teszi késszé a szívünket, hogy igazodni tudjunk az Ő akaratához, miközben a hétköznapi élet kihívásaival szembesülünk.
A nehézségek idején sokszor úgy tűnhet, mintha Isten távol lenne. Mégis, a Szentírás azt tanítja, hogy a próbák és nehézségek is az Ő gondviselésének részei. Jakab apostol arra bátorít: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” (Jak 1,2–3).
Isten a megpróbáltatásokon keresztül is formál minket. Olyan hittapasztalatokat ad, amelyek által közelebb kerülünk Hozzá. Egy veszteség, egy betegség vagy egy bizonytalan helyzet lehetőséget ad arra, hogy megtanuljunk Benne bízni, és a nehézségek közepette is észrevegyük az Ő jelenlétét.
Az egyik legfontosabb módja annak, hogy megtapasztaljuk Isten munkáját a mindennapokban, a hálaadó életforma. Ha tudatosan figyelünk arra, hogy nap mint nap hálát adjunk Isten gondviseléséért, egyre inkább észrevesszük az Ő munkáját az életünkben. Pál apostol így buzdít: „Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5,18). A hálaadás nem csupán egy kötelesség, hanem egy szemléletmód, amely megnyitja a szívünket Isten jelenlétére. Ha folyamatosan észrevesszük és megköszönjük a legapróbb áldásokat is – legyen az egy kellemes időjárás, egy kedves szó vagy egy megoldott probléma –, akkor egyre inkább megtanuljuk Isten kezéből fogadni az élet minden eseményét.
Sokan úgy gondolják, hogy Isten jelenléte csak rendkívüli lelki élményekben, csodás eseményekben vagy különleges megtapasztalásokban élhető meg, de én mondom: nincs misztikusabb esemény a hétköznapi életnél.
