„Isten szól, mi válaszolunk”
A református kegyesség alapvető természete a párbeszéd. A református kegyesség “párbeszéd kegyesség”. Ez azt hangsúlyozza, hogy a hit nem pusztán egyirányú cselekedet vagy emberi igyekezet, hanem folyamatos párbeszéd Isten és ember között. Isten az, aki elsőként megszólít bennünket Igéje által, mi pedig megszólítottságunkból fakadóan imádságunkkal válaszolunk neki. Ez a kölcsönös kommunikáció a hívő élet lélegzése.
Reformátusként Isten kezdeményezését helyezzük a középpontba. Nem mi keressük Istent először, hanem Ő szólít meg bennünket. Ez a kezdeményezés az Ő kegyelméből fakad: Hogyan tudnánk mi – Istentől elszakadt, bűnös emberek – keresni, megtalálni, kapcsolatba lépni a Mindenható Úrral, ha ő le nem hajol hozzánk és meg nem szólít minket? Isten szava nem pusztán emberi beszéd, hanem élő és ható isteni szó, amely „megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4,12). Isten nemcsak eligazítást ad, hanem személyesen szól hozzánk, megszólít és formál minket.
Erre a megszólításra a hívő ember imádságban válaszol. Az imádság nem önmagában álló gyakorlat, hanem az Ige hatására létrejövő válasz. Az imádságban kifejezzük hálánkat, elmondjuk kéréseinket és dicsőítjük Istent. A hívő ember szívét Isten szava mozgatja, és az imádság ennek a mozgatásnak a természetes következménye.
Ez a párbeszéd nem csupán az istentisztelet vagy az egyéni csendesség idejére korlátozódik, hanem áthatja a hétköznapi élet minden területét. Isten szava irányt mutat a döntéseinkben, megerősít a küzdelmeinkben és bátorít a nehézségek között. Ezeket meglátva imádságunkban alkalom nyílik a hálaadásra és könyörgésre. Pál apostol így bátorít: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5,16-18).
A református hitélet nem érzelmekre, élményekre vagy véletlenszerű spirituális tapasztalatokra épül, hanem Isten kijelentésére és a hit engedelmes válaszára.
Ebből a folyamatos párbeszédből táplálkozik hitéletünk.
