Egykor a teológia volt a tudományok királynője. A filozófia, az erkölcstan, a természetvizsgálat vagy éppen a társadalomról szóló ismeretek nem önmagukért léteztek, hanem azért, hogy segítsék Isten Igéjének megértését, és mélyebbé tegyék az istenismeretet. Mára azonban a rend felborult: a segédtudományok kiváltak helyükből, és önálló, szuverén rendszerré, nem egyszer valláspótlékká váltak, amelyekben Jézus Krisztus csupán egy a lehetséges válaszok közül.
A filozófia, a pszichológia, az etika vagy éppen a környezetvédelem korunkban nem egyszer már nem Isten megismerésének eszközei, hanem öncélú szellemi rendszerek. Olyan új vallásokká alakultak, amelyek saját üdvrendet, saját bűnfogalmat, saját megváltást és saját megváltó figurát kínálnak, amelyek legtöbbször az ember önmaga. Jézus Krisztust pedig – ha egyáltalán megemlítik – legfeljebb erkölcsi tanítóként, lelki támaszként vagy spirituális példaként kezelik, de nem Úrként, nem Megváltóként, nem a világ és az emberiség egyetlen reményeként. Ebben a rendszerben Jézus Krisztus nem alfa és ómega, pusztán egy tetszőleges betű az ábécében, egy vallásos színfolt.
Az így működő tudományok nem Isten megismerésében segítenek, hanem egyszerűen kihasználják a kijelentést. Nem segítik, hanem uralni akarják Isten Igéjét. A szentírási kijelentést pszichológiai modellekre egyszerűsítik, az isteni rendet környezetvédelmi célprogramokká olvasztják, az evangéliumot erkölcsi tanácsok szintjére redukálják. Isten szavát mintegy „lefordítják” emberi elméletekre, míg végül az emberi elmélet lesz az “isten”.
A bálványimádás nem feltétlenül aranyborjúval vagy pogány szertartásokkal kezdődik. Sokkal inkább azzal, amikor Isten igazságát felcseréljük a teremtett világ dolgainak túlértékelésére. “Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett.” (Róm 1,25) A bálványok ma tudományos rangot viselnek, de lényegük ugyanaz: a teremtményt imádják a Teremtő helyett.
Ezért vissza kell térnünk ahhoz a keresztyén meggyőződéshez, amely szerint minden igaz tudás Isten kijelentéséből ered, és minden tudomány akkor találja meg méltó helyét, ha az Igének szolgál. A filozófia akkor értékes, ha alázattal megkísérli leírni a teremtett rend bölcsességét. A pszichológia akkor hasznos, ha nem uralni akarja az ember lelkét, hanem felismeri annak bűnbeesett és megváltásra szoruló természetét. Az etika akkor igaz, ha Isten törvénye és kegyelme formálja. A környezetvédelem akkor helyes, ha nem válik újfajta üdvrenddé, hanem Isten teremtett világát – az Ő dicsőségére – kívánja óvni.
A Heidelbergi Káté is ebbe az irányba mutat: „Az igaz hit ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten nekünk az Ő Igéjében kijelentett. Ám egyúttal szívbéli bizalom is, amelyet a Szentlélek ébreszt bennem az evangélium által…” (21. kérdés-felelet). Nem pszichológiai, nem filozófiai, nem ökológiai modellekben jelentette ki magát Isten, hanem Igéjében. Az Ige Jézus Krisztusról tesz bizonyságot, aki maga a testté lett Ige (vö. Jn 1,14).
Ahol Krisztus csupán egy válasz a sok közül, ott a tudományok minden esetben bálványokká válnak. De ahol Krisztus az Úr, ott minden tudás, minden kutatás és minden emberi gondolat foglyul ejtetik és engedelmessé tétetik a Krisztus iránt. (vö. 2Kor 10,5)
