Református kegyességünkben az Ige és az imádság szorosan összekapcsolódik, egymást kiegészítve formálják hívő életünket. Az Ige Isten szava, amely megszólít, tanít és vezet bennünket, míg az imádság a mi válaszunk erre a megszólításra. Ez a kétirányú kapcsolat mutatja meg a hit élő voltát, hiszen nem monológban, hanem párbeszédben valósul meg Istennel való életközösségünk.
Isten Igéjén keresztül nyilatkoztatja ki önmagát: mind személyét, mind akaratát. A Zsoltárok könyve így fogalmaz: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsolt 119,105). Isten Igéje abszolút igazság úgy, ahogy leíratott. Az Ige eligazítást nyújt, irányt mutat és erőt ad a mindennapi küzdelmekhez. Mivel Isten az Ő szavával szól hozzánk, az Igével való foglalkozás – legyen az olvasás, hallgatás vagy tanulmányozás – elengedhetetlen része hitéletünknek. Nem véletlen, hogy református kegyességünk nagy hangsúlyt helyez az Ige hirdetésére és magyarázatára, hiszen az igehirdetés során maga Isten szól hozzánk.
A hívő ember válasza az imádság. Az imádság Isten minket megszólító, bennünk jó földre találó és szívünkben gyökeret eresztő Igéjéből növekszik ki. Urunk Jézus így tanít az imádságról: “Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz” (Mt 6,6). Az imádság Istennel való személyes kapcsolatot fejez ki, amelyben mi – hívő emberek – dicsérjük Őt, megvalljuk bűneink, kéréseinket tárjuk elé, és hálát adunk mindazért, amit kaptunk. Az imádság nem pusztán beszéd, hanem válasz arra, amit Isten már kijelentett számunkra az Igében.
Két alapvetést meg kell fogalmaznunk.
Elsősorban, az Ige és az imádság párbeszéde vezetnek minket a lelki növekedés útján. Az Igében kapott üzenet segíti az imádságot, az imádságban pedig a Szentlélek Isten megnyitja szívünket arra, hogy befogadjuk Isten szavát. Ez a kölcsönös kapcsolat erősíti a bizalmunkat és a hitünket. Pál apostol így bátorít: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6). Ez a gyakorlat a hétköznapokban is megmutatkozik. A reggeli csendesség során elolvasott igeversek végigkísérhetik a napot, irányt mutatva döntéseinkben és erőt adva a próbák idején. Ugyanígy, a nap folyamán elmondott rövid imádságok megerősítenek bennünket Isten jelenlétében és gondviselésében.
Másodsorban, e kétirányú kapcsolat irányai és azok rendeltetése nem cserélhető fel. Isten az Ő Igéje (Biblia) vagy annak hirdetése által szólítja meg a hívő embert. Egy imádságban esetlegesen megélt képek, történetek, hangok, szavak nem tekinthetőek feltétel nélkül Isten szavának. Bár Istennek hatalmában áll ilyen módon szólni, de ezt minden alkalommal össze kell vetnünk Isten írott Igéjével. Az Ige Isten hozzánk intézett szava, az imádság a mi Istenhez intézett szavunk. Ez fel nem cserélhető.
Az Ige és az imádság együtt formálják szívünket és életvitelünket. Hívő református emberként az Igéből merítünk ihletet és útmutatást, az imádságban pedig kifejezzük bizalmunkat, hódolatunkat és engedelmességünket. Ez a kétirányú kapcsolat az Istennel való közösség egyik legszebb kifejeződése, amelyben Isten munkája és az ember válasza folyamatos párbeszédben formálja a hívő ember szívét és gondolatait.
