Napra pontosan ma 50 éve szólította haza Teremtő Ura Ravasz Lászlót, a Magyarországi Református Egyház egyik legmeghatározóbb püspökét. Ebben az írásban róla kívánok megemlékezni.
Ravasz László 1882. szeptember 29-én született Bánffyhunyadon. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait. Eredetileg irodalmat is tanult. Sőt, elsősorban irodalomtudománnyal kívánt foglalkozni és mellette érdekelte a teológia is, így oda is jelentkezett, látogatta az órákat. Később e kettő helyet cserélt, azonban vitathatatlan, hogy Ravasz László igehirdetésein igen nagy mértékben érződik irodalmár volta is. Teológiai tanulmányai alatt egyetemi lapokat szerkesztett, valamint Bartók György püspök – későbbi apósa – titkára lett. Hihetetlen munkabírással rendelkezett. Kötelezettségei mellett éjszakába nyúlóan tanult és – saját bevallása szerint – egy-egy téli estén hóval borogatta a homlokát, hogy éber maradjon. Egyik kedvenc anekdotámat is ide emelem róla. Bartók püspök titkáraként sokat kellett írnia. Egyszer azonban meglátta a püspök Ravasz csúnya kézírását és a következő mondatot intézte hozzá: „A csúnya kézírás jellemhiba”. Majd kapott egy hetet, hogy megtanuljon szépen írni. Talán mondanom sem kell, hogy eleget tett Bartók felszólításának.
Egyetemi tanulmányait követően 1905-ben Berlinben tanult, majd pedig elkészítette doktori disszertációját. Ezek után a Kolozsvári Teológiai Akadémia tanára, valamint püspökhelyettes lett. 1908-ban feleségül vette a már említett Bartók püspök lányát, Bartók Margitot. Öt gyermekük született, köztük Boriska, aki az államminiszter Bibó István felesége lett.
Ravasz László igen nagy hírű lelkipásztor és gondolkodó volt. Szerkesztője és publicistája volt rangos lapoknak, amelyekben rendszeresen cikkezett közéleti, és egyházi kérdésekről. Többek közt – amolyan “prófétai” látásának köszönhetően – viszonylag korán felvetette annak a csonka egyháztestnek a kérdését, amely Trianon előtt még a Tiszántúli Református Egyházkerülethez tartozott, de a kataklizma után ott maradt az új országhatár és az Erdélyi Református Egyházkerület között. Később Domahidy Elemér és Sulyok István kitartó munkájának köszönhetően született meg e csonka egyháztestből a mai Királyhágómelléki Református Egyházkerület, melynek első püspöke és főgondnoka Sulyok és Domahidy lett.
Ravasz hírneve Budapestre is elért, hiszen miután Petri Elek, Kálvin téri lelkész és püspök 1921. március 3-án elhunyt, rögtön Ravaszt keresték meg, hogy ő töltse be a megüresedett lelkipásztori szolgálatot. Nehéz döntés előtt állt Ravasz, hiszen ha elfogadja a Kálvin téri ajánlatot, akkor le kell mondania mind püspökhelyettesi, mind egyetemi tanári állásáról. A lehetőségeket végiggondolva azt a választ adta, hogy szívesen elvállalja a Kálvin téri szolgálatot amennyiben beiktatásával püspöki szolgálatba is ő áll. Természetesen ez nem volt ennyire egyszerű, de jelölték Ravaszt is a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének. Nehéz harc után – melyet most nem részleteznék – végül Ravaszt választották meg, így 1921. szeptember 25-én Kálvin téri lelkésznek, majd október 1-én püspöknek is beiktatták.
Püspöki munkássága mind igehirdetői, mind egyházkormányzói szempontból kiemelkedő. Szolgálata alatt végiglátogatta az egyházkerület gyülekezeteit , ahol igei szolgálatokat is vállalt. Emlékirataiban úgy hivatkozik a vizitációkra, mint a huszadik század legnagyobb igehirdetői kampányára. Püspöki-lelkipásztori szolgálatában egyszerre építette a Kálvin téri gyülekezetet és a Dunamelléki Református Egyházkerületet. Kiemelkedően fontos volt számára a misszió. Ezt mutatja többek közt az a rengeteg templom és gyülekezet, amely püspöksége alatt született és épült.
Budapestre érkezése után nem sokkal a Budapesti Református Teológiai Akadémia tanára lett. Tudományos munkájának köszönhetően 1925-től 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Halála után 1989-ben Akadémiai tagságát posztumusz visszaállították.
Meg vagyok győződve arról, hogy az Úr Isten adta nekünk Ravasz Lászlót, hogy a kommunista förtelem előtt még megerősítse egyházunkat. Bár az átkos alatt rengeteg intézményt és épületet elvettek egyházunktól, azt az élő kövekből épülő lelki házat (1Péter 2,5), amelyet Ravasz László szolgálatán keresztül épített köztünk az Úr nem tudták elvenni. Ravasz emlékirataiban nagyon szigorú magával, amikor visszaemlékezik püspöki éveinek végére. Ő ugyanis megszavazta az első két zsidótörvényt, de a harmadikat nem. Az első kettő megszavazásáért ma sokan antiszemitának tartják Ravaszt. Szerintem ez igen nagy félreértés. Elképzelhetetlennek tartom, hogy az az ember legyen antiszemita, aki a Jó Pásztor Bizottsággal és olyan emberekkel közösen igyekezett a zsidó származású protestáns hitet valló embereket megsegíteni, mint Muraközy Gyula, Soós Géza, Éliás József és Sztehlo Gábor.
Ravasz László története amilyen jól indult, olyan szomorúan végződött. Véleményem szerint igen méltatlanul. 1948. október 30-án ugyanis Rákosi nyomására minden tisztségéről lemondott és visszavonult a közélettől. Pár évvel később nyugdíjba vonult és Leányfalura költözött. Bár egy kis ideig 1956-ban újra Kálvin téri lelkészként és püspökként szolgált, 1957 húsvétján végleg lemondatták püspökségéről. Innentől kezdve csendes nyugdíjban töltötte életét Leányfalun 1975. augusztus 6-án bekövetkezett haláláig.
Rengeteg gondolatom lenne még Ravasz Lászlóról, sok mozzanat, ami az ő lelkészi, akadémikusi, püspöki munkáját dicséri. Véleményem szerint ő a Magyarországi Református Egyház egyik legmeghatározóbb alakja. Nagyhatású egyházkormányzó, szenvedélyes igehirdető, hűséges lelkipásztor, áldás, példakép.
